A marketing világa komplex, sokrétű és összetett folyamatokból áll. Az ABMG Kft.-nél mi nem csupán részfeladatokat vállalunk, hanem teljes körű megoldásokat biztosítunk ügyfeleinknek. A projektek előkészítésétől kezdve a megtervezésen át a kivitelezésig, a folyamatos tesztelésig és finomhangolásig, később pedig még az üzemeltetésnél is minden lépésben ott vagyunk, hogy klienseink tartós sikereket érjenek el.
Sokan azzal keresnek meg minket, hogy csak egy adott részt szeretnének számunkra kiszervezni: egy logót, egy PPC kampányt, egyetlen aloldalt vagy csak egy blogcikk megírását. Ilyenkor gyakran tapasztaljuk, hogy az előző megoldásuk (próbálkozásuk) nem volt sikeres, és azt várják tőlünk illetve a részfeladattól, hogy egy kis „varázslattal” például az addig teljesen eredménytelen weboldaluk „csettintésre” sikeressé váljon. Sajnos a legtöbb esetben már maga az alapstruktúra is hibás, így az eredménytelenség aztán nem meglepő.
Ugyanez igaz lehet fordítva is: ha valaki vállalkozóként a saját cége kapcsán csupán a weboldalkészítésig jut el, de aztán nem fektet kellő energiát a marketing más területeibe, akkor egy szépen megépített, de közel láthatatlan és tért nyerni nem tudó honlappal marad magára. (A forgalomterelés kiemelt fontosságáról egyébként itt írtunk korábban.)
Bármely helyzet „dinoszaurusz cégvezetője” érezheti úgy, hogy a marketing nem működik… és ilyen formában részben igaza is lesz. Való igaz, mondhatjuk, hogy a marketing nem működik akkor, ha annak csak egy-egy részére koncentrálunk és bizony akkor sem, ha a megbízott szakértő a részfeladatokból adódóan erősen korlátozva van annak tekintetében, hogy felskálázza a digitális megjelenések révén a szóban forgó céget.
Hogy könnyebben érthető legyen, vegyünk pár életszerű helyzetet…
Most már kezded érteni? Miért gondolják olyan sokan, hogy a marketing másképp működik? Nem kell túldimenzionálni a marketinget. Csak azért, mert sok összetevős egyébként mégsem különbözik annyira más hétköznapi szakterületektől…
A komplex marketingműködés ötvözi a stratégiai gondolkodásmódot az óraműpontosságú kivitelezéssel. Nálunk az alábbi területek mind-mind összehangoltan dolgoznak a siker érdekében…
Ha mindezekből csak egy-kettőt vesz igénybe a megbízó, akkor a várható eredmények is csak részlegesek lesznek. Egy teljes marketingstratégia és annak következetes kivitelezése viszont hosszútávon az esetek többségében, ha ésszel csinálják, akkor szinte biztosan megtérül.
Bár mi is szívesen vállalunk részmegbízásokat, fontos tudatosítani, hogy egy félig végzett marketinggel csak félig lehet sikeresnek lenni. Egy negyeddel végzett marketinggel pedig negyed mértékű eredmények várhatók és így tovább. A legjobb végeredményt nyilvánvalóan akkor lehet elérni, ha minden marketingeszköz és folyamat szinkronban dolgozik egymással. A döntés csak rajtad áll, hogy egy szakértő 100%-os tudásának hány százalékát veszed igénybe… Ha 10%-ot kérsz belőle, akkor 10%-ot fog tudni adni neked…
Akkor mégis mit csináljak kérdezed magadtól és tőlünk is? Ha 100%-os marketinget akarsz, de csak 10%-ra van pénzed, akkor a 90%-ot bizony saját magadnak kell mellé tenned más fajta erőforrásokból például az idődből…
Tudjuk, hogy a digitális marketing világa tele van kihívásokkal, és sok vállalkozás próbálja saját kezébe venni online jelenlétének menedzselését. Egyesek különálló szakemberekkel, például webfejlesztőkkel, grafikusokkal és PPC-szakértőkkel dolgoznak, míg mások egy komplex marketingügynökséget választanak, amely minden szükséges szolgáltatást egy kézben tart. De vajon melyik forgatókönyv a hatékonyabb?
Természetesen vannak kivételek, de sok szabadúszó csupán félig vállalkozik: félig alkalmazott, félig projektalapon dolgozik. Ez gyakran ahhoz vezet, hogy lassan válaszol, elcsúszik a határidőkkel, vagy éppen csak félig teljesíti a feladatot. Ezzel szemben egy professzionális ügynökség folyamatosan elérhető, garantálja a minőséget és biztosítja a hosszútávú megtérülést.
Illetve ne felejtsük el, hogy elsőre egy jól elkészített marketing, bár egy ügynökség által drágábbnak tűnhet, a rosszul elkészített marketinget viszont ismételni szükséges, ami aztán már vitathatatlanul költségesebb lesz végül… Mi itt vagyunk neked Sopronban és online A-tól Z-ig marketingügynökségként és kérésedre igyekszünk Neked mindenben segíteni. További részletekért látogass el ide.
Mindent összegezve a félmegoldások sokszor többe kerülnek, mint amennyit végül nyerhetünk rajtuk, mivel általában legfeljebb csak féleredményre vezetnek. Egy komplex marketingügynökség nemcsak hatékonyabb, hanem hosszú távon eredményesebb is.
Ha egy vállalkozás komolyan gondolja az online jelenlétét, akkor feltétlenül érdemes olyan partnert választania, aki az egész folyamatot átlátja és képes egy jól működő rendszert felépíteni.
Online marketing tippek, trükkök és integrációk...
Tervezd te is tudatosan a digitális jelenléted!
Összes cikkTöltsd ki az űrlapot, hogy korlátlanul az egész világ megismerhesse az ötletedet!
Ha további kérdésed van, akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot...
+36 20 237 7495
+36 99 789 758
info@netro.hu
info@berelhetoweboldal.hu
Munkanapokon 08:00 - 16:00
9400 Sopron, Szentlélek u. 1. fszt. 2.
berelhetoweboldal.hu
netro.hu