Fontos tájékoztatás egyedi weboldalak garanciájával kapcsolatban

Fontos tájékoztatás egyedi weboldalak garanciájával kapcsolatban

Átirányítás abmg.hu -ra!

Tisztelt Ügyfelünk!

Egy újabb sikeres évet tudhatunk magunk mögött.

Legalábbis, ami az egyedi honlapodat illeti; egészen biztosan. Az elmúlt egy évben mi ugyanis – további díjak fizetése nélkül – folyamatosan felügyeltük, frissítettük; szükség esetén javítottuk a weboldaladon keletkező hibákat. (Hisz sajnos; ami elromolhat, az előbb-utóbb el is romlik…)

Az év közben felmerülő észrevételeidre igyekeztünk a lehető legrövidebb időn belül válaszolni és az új fejlesztési igényeidet – megrendelés esetén – pedig mindig a supporton kívül lévő ügyfelek ügyei elé helyeztük. Mindez együtt biztosította azt, hogy a weboldalad szinte kimaradás nélkül, az elvárásaidnak megfelelően tudjon működni és a látogatók azt valamilyen úton – módon megtalálják.

A rendelkezésre álló statisztika alapján azt gondoljuk, hogy a weblapod hozott számodra néhány új, potenciális érdeklődőt. (Aztán, hogy belőlük ügyfél lett-e? Az már persze ezután inkább rajtad és a jelentkezőkön múlt 🙂 …)

Ezúton köszönjük neked újra, hogy a működtetéssel hozzájárulhattunk a közös sikerünkhez: A sikeres oldalad ugyanis új ügyfeleket konvertálhat mindannyiunk számára. Hiszen egy eredményes honlapot az ember büszkén felvállal, feltünteti annak URL címét a reklámjaiban és igyekszik minél több látogatót arra terelni, hogy minél jobban megismerjék működő vállalkozását.

Miközben együtt igyekeztünk és igyekszünk a mai napig a vállalkozásodat minél több emberrel megismertetni; természetes, hogy néhányan – a te honlapod által (hisz rajta a „kézjegyünk”) – bennünket is megtalálnak a marketingszolgáltatásokkal kapcsolatban és emiatt mi ugyanígy hálával tartozunk neked.

Köszönjük!

Most azonban újabb mérföldkőhöz érkeztünk.

Neked pedig döntened kell arról, hogy a jövőben fontos-e számodra?

  • az életszerű rendelkezésre állásunk és a naprakész reakciónk
  • az oldalad meghibásodás esetén történő ingyenes helyreállítása
  • a weboldalad szüntelen, zökkenőmentes működése és működtetése

azaz igényt tartasz-e a support rendszerben található szolgáltatásokra?

Mi az a support rendszer?

A support, szó szerint támogatást, segítséget és felügyeletet jelent. Support rendszert napjainkban vállalkozások ezrei használnak már. Az ő stratégiájukhoz hasonlóan alkalmazzuk ezt mi is.

A rendszerben való részvétel nem kötelező, csak ajánlott!

Hogyan működik?

A szisztéma tagjai egy jelképes, havi (4.850 ft + ÁFA  / hó) vagy éves díjért (38.520 ft + ÁFA / év) cserébe, számos előnyben részesülnek azokkal szemben, akik nem tagjai a rendszernek. A support díja fedezi a támogatást; beleértve a weboldalak frissítéseit, hibajavításait, váratlan leállásainak helyreállítását, a szükséges licenszdíjakat és az ügyfélszolgálatot – életszerű, naprakész kapcsolattartást.

Vagy leegyszerűsítve, ha így érthetőbb: a supportban résztvevő ügyfelek weboldalainak működésére vállalunk garanciát, az azon kívül esőkre viszont nem! „Előbbieknek – ügyfélszolgálati időben – felvesszük a telefont; vagy ha ez nem kivitelezhető, akkor a lehető legrövidebb időn belül visszahívjuk őket.” Kiemelten fontosak számunkra, elsőbbséget élveznek.

Milyen elemeket tartalmaz?

A support rendszer a csomagban – már további díjak fizetése nélkül – a következő dolgokat tartalmazza:

  • Garancia a működésre
  • Telefonos ügyfélszolgálat (H.-P.: 8:00 – 16:00)
  • Személyes ügyfélszolgálat (Irodánkban, előre egyeztetett időpontban lehetséges: 9400 Sopron, Szentlélek u. 1. – Fszt. 2..)
  • NONSTOP hibabejelentés (E-mailben: info@ab-marketing.hu 0-24 hétvégén és ünnepnapokon is; probléma kezelése a lehetőségek szerint leghamarabb…)
  • Maximum 48 órán belüli hibajavítás (frissítésekből adódó problémák esetén)
  • Maximum 72 órán belüli helyreállítás (leállt vagy feltört weboldal esetén)
  • Időszakos biztonsági mentés (Évi 2 db a csomagban)
  • WORDPRESS | Core / Sablon / Bővítmény frissítés
  • Weboldal felügyelet – monitoring(UptimeRobot)
  • Levelezés felügyelet
  • SSL tanúsítvány beállítás és felügyelet
  • Alap spamszűrés (captcha config)
  • Adminisztrációs felület oktatása (korlátlan óraszám)
  • Évi 1x (opcionálisan) fejlesztési javaslatok (írásos, e-mail formájában)
  • Évi 1x marketing-tanácsadás (igény esetén: közös ötletelés személyesen vagy telefonon)
  • AKCIÓS Google Ads kampány beállítás | igény esetén: 35.000 ft-tól (1 hónap utógondozással)
  • Soron kívüli extra értesítés (igény esetén) egy-egy új trendről / lehetőségről (opcionális)

GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK

  • Egy szolgáltatás kapcsán létrehozott termék; önmagában még nem tartalmazza annak egész életen át történő „gondozását”, igaz?
    • Gondoljunk csak bele; ha megrendelünk egy csodaszép kertet egy kertépítőtől, akkor az elkészítést követően ő sem fog folyamatosan és díjmentesen visszatérni hozzánk, hogy lenyírja az időközben megnőtt a füvet.
    • De ha netán megbízunk egy fordítóirodát a honlapunk szövegeinek idegen nyelvűre történő fordításával, és később változtatunk az eredeti szövegen vagy új tartalmakat töltünk fel; akkor további díjak fizetése nélkül ő sem fogja a változtatásokat számunkra aktualizálni.
    • Egy különleges akvárium elkészítésének megrendelése, önmagában még nem fogja tartalmazni ennek későbbi tisztítását – gondozását stb.
  • Miért van szükség Support rendszerre?
    A folyamatosan bővülő ügyfélkörünk miatt már nem jön ki az időnkből, hogy mindenkivel („örökre”) ingyen és megfelelően tudjunk foglalkozni. Szükség van egy szegmentációra és vele együtt egy átalányra, hogy a kiemelt ügyfelek, minőségi szolgáltatást kapjanak. Továbbá ezzel – a jövőben maradéktalanul – tisztázva van az adott projekttel, weboldallal kapcsolatos felelősség kérdése is.
  • Miért kell a weboldalamat frissíteni?
    Ez nagyjából annyira triviális kérdésnek tűnik, mintha azt kérdeznéd; hogy miért kell az autómat időnként szervizelni?

    De, hogy a kérdésre is válaszoljak:
    1. Kiberbiztonsági szempontból; azért szükséges a frissítéseket elvégezni, hogy az interneten lévő robotok, kártevő szoftverek (az elavultság miatt keletkező problémákat kihasználva) ne tudják az oldaladat feltörni és azt működésképtelenné tenni.
    2. Marketing miatt; hogy a honlapon található információk pontosak legyenek; annak tartalma kövesse a vállalkozásodban bekövetkezett változásokat, ezáltal valós képet fessen rólad online.
    3. … hogy ne maradj le; a trendek a való életben és online, a virtuális világban is folyamatosan változnak … idő közben új megoldások, lehetőségek jelennek meg; melyek értelemszerűen nem lettek mind beépítve az évekkel ezelőtt átadott weboldaladba… (Vagy mert még nem léteztek; vagy mert akkor nem tartottál rájuk igényt.) De nem szabad csüggedni; hisz számos új lehetőség utólag is integrálható. Ezekről a lehetőségekről mi rendre tájékoztatunk téged. (A többiről viszont te döntesz 🙂 ! ) Fontos az aktuális trend követése, hogy a konkurenciához képest ne maradjunk le!
  • Mennyibe kerül a support rendszerben történő részvétel?
    Éves díjfizetés esetén nettó 38.520 ft / év azaz nettó 3.210 ft / hó. Havi díjfizetés esetén nettó 4.850 ft / hó.
  • Meddig tart a szolgáltatás?
    Éves díjfizetés esetén: a tárgyév szeptember 1-től a következő év szeptember 1-ig leszel jogosult a támogatásra. (A tavaszi díjfordulósoknak a tárgyév március 1-től a következő év március 1-ig.) A megjelölt időszakról készpénzes vagy átutalásos számlát kapsz. Havi díjfizetés esetén az adott hónap első napjától az utolsó napjáig tart.
  • Mi van akkor, ha több weboldalt is csináltattam?
    Díjazzuk a hűségedet, ezért, ha neked több weboldalad is van nálunk, akkor éves díjfizetéssel a support ára honlaponként nettó 30.000 ft-ra csökken a mennyiségi kedvezmény miatt.
  • Muszáj kérni a supportot?
    A válasz: NEM! A támogatást nem muszáj igényelni, csak erősen ajánlott. A supporttal nem rendelkező weboldalak is elműködhetnek további 1-2 éven keresztül is, de azok zökkenőmentes működésére a részünkről a jövőben nincsen további garancia. Nem biztosítunk ingyenes helyreállítást, sem ingyenes hibajavítást; továbbá a felmerülő kéréseket (helyreállítás, hibajavítás, fejlesztési igény) csak a supportban résztvevő ügyfelek kérései után tudjuk teljesíteni. (Továbbá az integrációk lejárt licenszét sem tudjuk és nem is fogjuk díjmentesen megújítani.)
  • Ki az, aki ingyenes supportban részesül?
    Minden újonnan elkészített weboldalhoz (vagy a közelmúltban teljesen megújított oldalhoz) 1 év ingyen támogatást nyújtunk. Tehát, ha a te honlapod nincsen még 1 éves, akkor a support rendszer bevezetése rád és honlapodra csak 1 év múlva lesz érvényes.
  • Csatlakozhatok-e később is a support rendszerhez?
    Igen; csatlakozhatsz, de a későbbi csatlakozás esetén a tört hónapokat már nem vesszük figyelembe.
  • Van egy programozó ismerősöm a családban, elvégezheti-e ő a supportot?
    Igen, lehetőség van külső programozó és / vagy családtag bevonására is. Ebben az esetben először meg kell vásárolni a weboldal „szellemi tulajdonjogát”, (fizetni kell egy úgynevezett fájdalomdíjat) majd írásos nyilatkozattal meg kell jelölni a supportot végző új magánszemélyt és / vagy vállalkozást. A támogatást (beleértve a garanciát és az ügyfélszolgálatot) innentől kezdve a megjelölt illető és / vagy vállalkozás fogja nyújtani számodra és vele együtt a honlapodra.
  • Értek a weboldalakhoz, úgy gondolom, hogy a saját supportom leszek. Lehetséges ez?
    Igen, erre is van lehetőség. Az előző kérdéshez hasonlóan először meg kell fizetni a fájdalomdíjat, majd írásos nyilatkozattal meg kell erősíteni, hogy saját magad támogatója leszel. A támogatást (beleértve a garanciát és az ügyfélszolgálatot) innentől kezdve saját magad végzed önállóan.
  • Mennyibe kerül a weboldal „elhurcolásának fájdalomdíja”?
    Az általunk készített honlap máshol és / vagy más által történő további üzemeltetése egyszeri nettó 30.000 ft-ba kerül.

TOVÁBBI HÉTKÖZNAPI PÉLDÁK SUPPORT RENDSZERRE

Azért, hogy az általunk leírt dolgok még érthetőbbek legyenek; vegyünk most néhány példát a hétköznapi életből, ahol a „support rendszert” ehhez hasonlóan érvényesítik.

  1. Autószerelő: Neked nem kötelező olajat cserélned, nem kötelező időszakos szervizekre járnod, azonban ennek elmulasztásával némán ugyan, de beleegyezel az autód lehetséges meghibásodásába. (Garanciális autók esetében például, a kötelezően elmulasztott szervizek miatt a garancia sem érvényesíthető.)
  2. CASCO (és egyéb biztosítások): Talán ez az egyik legtöbbet vitatott téma. (Amíg nincs baj, addig csak kidobott pénz.) Én drága autókhoz azért javasolnám. Nekem is van 2 cascom is (pedig csak 1 drága autóm van). Az általunk nyújtott support rendszer, mint a CASCO! Eredményes, profitot termelő és / vagy „luxushonlapokhoz” erősen ajánljuk!

Másképp fogalmazva: Azoknak ajánljuk, akik honlapjukat sikeresnek / értékesnek tekintik! Akik tudják; hogy a weboldal szinte folyamatosan új érdeklődőket konvertál számukra…

  1. Hűtés– / Fűtésszerelő: A gázkazánok, klímák időszakos átvizsgálása sem előírás, csak ajánlott a megfelelő működés érdekében. (Amikor leégett, felrobbant, akkor általában már késő.)
  2. Orvos: Nem szükséges sem orvoshoz, sem szűrővizsgálatokra járni, de így általában nehezebb a már meglévő bajt helyreállítani.
  3. Egyéb szolgáltatásokkal kapcsolatos előfizetések: Bármilyen egyéb előfizetés esetén egy „support rendszer” részévé válunk.

DOMAIN ÉS WEBTÁRHELY

2021-ig szándékosan nem foglalkoztunk domainek regisztrációjával és hostinggal, így ezek térítése a support rendszeren kívül eső követelések. Minden ügyfelünket direkt, a szolgáltatóval összekapcsolva regisztráltunk. (Pl.: Forpsi.hu, Ezit.hu, Mhosting.hu, Sybell.hu stb.) Ezen díjak folyamatos kiegyenlítése szintén elengedhetetlen a weboldal működését illetően.

A tárhely okozta kimaradásokra nem tudunk garanciát vállalni, de a support rendszer keretein belül kötelesek vagyunk a folyamatos működtetés biztosítására és az oldal – meghibásodás esetén történő – helyreállítására. Amennyiben a kimaradás a 3. fél miatt áll fent (Pl.: Forpsi.hu, Ezit.hu, Mhosting.hu, Sybell.hu stb.), akkor mi – a kérésedre – helyetted kézbe vesszük az irányítást és intézzük – olyan gyorsan ahogyan csak lehet – a tennivalókat a szolgáltatóval! (A monitoring – UptimeRobot – szolgáltatásunk miatt [szintén a support rendszer része]; a legtöbb esetben neked ezt kérned sem kell; mi ugyanis automatikusan intézzük helyetted.)

Ha a weboldalad valami miatt nem működik helyesen az adott szolgáltatónál, vagy azt idő közben – a fejlődés miatt – már kinőtte (első sorban webáruházaknál, ingatlannyilvántartó szoftvereknél és egyéb komplex oldalaknál jellemző), akkor mi ennek okáról mindig írásban figyelmeztetünk téged. (Neked ennek ellenére jogod van az oldalad régi helyén történő további üzemeltetéséhez, annak figyelembe vételével, hogy a terhelések miatt bekövetkező átmeneti kimaradásokra már nem vállalunk garanciát.)

“Ha észreveszed, hogy döglött lovon ülsz, akkor szállj le róla!”

A támogatás díja egy szimpla befektetés azoknak, akiknek további terveik vannak az online működő weboldalaikkal.

Mi pedig lelkesen velük akarunk foglalkozni.

Rájuk szeretnénk még több minőségi „marketingidőt” szánni. Az ő kéréseiket szeretnénk teljesíteni.

Bízunk benne, hogy a fentiek ismeretében te is el fogod tudni dönteni, hogy a továbbiakban velünk együtt szeretnél-e tovább haladni az úton,- avagy sem!?

Ha valami még most sem teljesen világos, vagy kérdésed maradt; akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink bármelyikén.

Végezetül pár szó az előző évekről …

2022-ben felismertük, hogy bármennyire is szeretnénk (kapacitás hiányában); sajnos nem tudunk minden egyes offline kérésnek eleget tenni. Ezért aztán tudatosan elkezdtünk háttérbe szorítani mindent, ami nem az online marketingszolgáltatásokkal kapcsolatos.

Hosszú várakozási határidővel és hobbiként – külön kérésre – a jövőben is igyekszünk elkészíteni bármit az offline marketing területéről (névjegykártya, bélyegző, autómatrica, fotózás, filmkészítés stb.) de többet már nem fogjuk reklámozni, sem pedig ajánlani magunkat erre a területre. (Az eszközparkunk ilyen irányú fejlesztésével is felhagyunk!)

A jövőben kizárólag weboldalakkal, webshopokkal, ppc kampányokkal, e-mail automatizációval, tartalommarketinggel és ezekhez a területekhez szorosan kapcsolódó eszközökkel kívánunk foglalkozni. A piac egy igazán meghatározó szereplőjévé kívánunk válni.

NETRO néven lefejlesztettünk egy bérelhető weboldalrendszert, melyhez nagy reményeket fűzünk. Hiszünk benne, hogy a kisvállalkozókat is megilleti az univerzális, ám professzionális digitális jelenlét.

További információk a projektről itt: https://berelhetoweboldal.hu

2023-ban családi összefogással sopron-belvárosi irodát vásároltunk, melynek felújítási munkálatai jelenleg is zajlanak. 2023 őszén tervezzük megnyitni a nagy nyilvánosság előtt. Így ősztől H.-P.: 8-16 között akár az utcáról is elérhetők vagyunk a belvárosban, a 9400 Sopron, Szentlélek u. 1. – Fszt. 2. házszám alatt.

Köszönjük nektek még egyszer; hogy bennünket választottatok, hisz nélkületek a mi tevékenységünk értelmét veszítené…

Meglévő és új ügyfeleink természetesen a jövőben is fontosak számunkra; ezért arra kérünk benneteket, hogy az ismertetett feltételek szerint nyilatkozzatok a support rendszerben való részvételről.

Akár velünk együtt; vagy nélkülünk tervezitek a jövőt, vállalkozásaitokhoz sok sikert kívánunk!

FONTOS MEGJEGYZÉS: A nyilatkozatot nem tevők automatikus besorolása *

* Ha legalább 3 különböző megkeresési formát (e-mail, telefon, levél) követően sem teszel nyilatkozatot, akkor a weboldaladat automatikusan a support rendszeren kívül eső ügyletek közé soroljuk, mely szerint 2023. szeptember 1-től nem felelünk többé annak zökkenőmentes működéséért.

Ezt a levelet, az új GDPR jogszabályoknak megfelelően, az ügyfelemet érintő változások értelmében, direkt módon e-mailben küldtem ki. A „nyilatkozatot nem tevők automatikus besorolása miatt” még legfeljebb további 2 alkalommal fogom az ügyfelemet valamilyen módon felkeresni.

Az adatkezelés céljáról és módjáról bővebben ezen az oldalon lehet tájékozódni: https://ab-marketing.hu/impresszum/ | Tel.: +36 99 789 758 | Mobil: +36 20 237 7495 | E-mail: info@ab-marketing.hu

Az adatok kezelője: Báthori Mátyás Gábor e. v. kisadózó, (továbbiakban AB-MARKETING / Always Better Marketing). Székhely/postázási cím: 9423 Ágfalva, Kosbor u. 21. | Adószám: 66671426-1-28 | Nyilvántartási szám: 37430680 (További információk: https://www.nyilvantarto.hu/evny-lekerdezo/)

Válts egy jegyet a NETRO-ra! Netro
Oldalsáv

Hasonló bejegyzések

Online marketing tippek, trükkök és integrációk...

Tervezd te is tudatosan a digitális jelenléted!

Összes cikk

Indítsd el saját bérelt weboldaladat már ma!

Töltsd ki az űrlapot, hogy korlátlanul az egész világ megismerhesse az ötletedet!

    Kapcsolattartó információk

    Igényelt szolgáltatás

    Induláskor fizetendő

    19.900 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    35.820 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    49.900 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    89.820 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    49.900 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    89.820 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    99.900 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    179.820 Ft + ÁFA teljes díj

    Számlázási információk

    captcha

    Segíthetünk?

    Ha további kérdésed van, akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot...

    Pin It on Pinterest

    Share This