Mire való egy bérelhető weboldal?

Mire való egy bérelhető weboldal?

Az online marketing stratégiánk legfőbb tartópillére a weboldalunk. A siker érdekében azonban nélkülözhetetlen, hogy megfelelően átgondolt, jól felépített alappal induljunk.

1991-ben indult el a világ első weboldala. Az oldalt maga az internet megalkotója – Tim Berners-Lee – hozta létre. A honlap elkészítése a web általános működését volt hivatott bemutatni.

Napjainkra a weboldalak számos technikai és innovációs fejlesztéssel bővültek. A sikeres honlapokban egy valami azonban továbbra is változatlan. Csak akkor lehetnek igazán eredményesek, ha valamilyen egyértelműen meghatározott cél köré vannak felépítve. Tehát az alap gondolat szerint közvetlenül vagy közvetve egy-egy létező problémára kínálnak megoldást.

A több mint 30 évvel ezelőtt létrehozott weboldalnak is megvolt a világosan meghatározott célkitűzése: dokumentációs jelleggel mutatta be az internet alapvető működését. Mindezt kedvező áron, korlátlanul tette és teszi napjainkig. (Ezen a címen megtekinthető a lap.) Az internet eközben pedig megszámlálhatatlanul sok problémára szolgált megoldással.

A széles körben elterjedt publikációs lehetőségekhez képest (nyomtatott sajtó, rádió, televízió stb.) máig kimagasló, forradalmi újdonságnak számít a net.

A „www” ár-érték arányban ugyanis a legolcsóbb és egyben leggyorsabb módja az információk közvetítésének.

Ennek a rendkívüli lehetőségnek köszönhetően nem véletlen, hogy olyan sokan szeretnének belőle egy szeletet. A weben való jelenlétnek számtalan formája létezik, valószínűleg ebben a pillanatban szintúgy több ezer új variációja születik meg annak, ahogyan a közzé tenni kívánt információkat online megjeleníthetjük.

Profitabilitás sokszor azon múlik, hogy megfelelő eszközt választottunk-e a kitűzött céljainkhoz.

Weboldal és weboldal között óriási különbségek lehetnek. Éppúgy, ahogyan bútor és bútor között is. Az asztalos példánál maradva gondoljunk csak egy konyhabútorra. Számtalan színű, méretű, típusú, anyagú, elrendezésű… végtelen paraméterében különböző konyhabútor létezik. A végeláthatatlan felsorolásban van azonban mégis egy kiemelt paraméter ez pedig a gyártás jellege.

Léteznek egyedi és sorozatgyártott konyhabútorok. Mindkét konyhaberendezés birtokában lesz lehetőségünk gasztronómiai feladatok elvégzésére majdan kulináris élmények átélésére. Az éhséggel kapcsolatos problémára (alapanyagok, eszközök vásárlásával mindezt főzéssel kiegészítve) bármelyik megoldással szolgálhat. Mondhatjuk tehát, hogy kardinális feladatát mindkettő ellátja.

Bizonyos helyzetekben mégsem elégszünk meg a sorozatgyártott konyhával. Jó esetben az egyedileg megrendelt konyhabútorunk tartalma és minősége felül fogja szárnyalni a sablonos megoldásokat. A fentiekért hajlandóak vagyunk felárat fizetni. (Viszont esetenként még az is előfordulhat, hogy mindezt csak a vele járó presztízsért tesszük…)

Mire való egy weboldal? Mire való egy bérelhető weboldal?

Az internet és rajta a weboldalak egyértelműen információ közlésére alkalmas felületek. Optimális esetben mindig valamilyen cél köré vannak felépítve és a rajta található információk birtokában közvetve vagy közvetlenül valódi megoldással szolgálnak egy-egy problémára. A nyilvánosság egy olyan új színtere; ahol számos lehetőség közül választhatunk az online marketingünket illetően.

A bérelhető weboldal egy rendkívüli lehetőség cégeknek, egyesületeknek, alapítványoknak és egyéni vállalkozóknak a bemutatkozásra. Az elkészített weboldal segítségével leküzdhetjük a földrajzi korlátokat és nonstop szem előtt lehetünk online, ezáltal új, potenciális érdeklődőkre majdan ügyfelekre tehetünk szert.

A sablonos, sorozatgyártott felépítésnek köszönhetően pénztárcánkat megkímélő befektetéssel próbálhatjuk ki ötletünket, projektünket illetve vállalkozásunk létjogosultságát az online térben.

Válts egy jegyet a NETRO-ra! Netro
Oldalsáv

Hasonló bejegyzések

Online marketing tippek, trükkök és integrációk...

Tervezd te is tudatosan a digitális jelenléted!

Összes cikk

Indítsd el saját bérelt weboldaladat már ma!

Töltsd ki az űrlapot, hogy korlátlanul az egész világ megismerhesse az ötletedet!

    Kapcsolattartó információk

    Igényelt szolgáltatás

    Induláskor fizetendő

    19.900 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    35.820 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    49.900 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    89.820 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    49.900 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    89.820 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    99.900 Ft + ÁFA teljes díj

    Induláskor fizetendő

    179.820 Ft + ÁFA teljes díj

    Számlázási információk

    captcha

    Segíthetünk?

    Ha további kérdésed van, akkor bátran vedd fel velünk a kapcsolatot...

    Pin It on Pinterest

    Share This